Top10: Miket hallgattunk tavaly ilyenkor

Sziasztok!





A mai bejegyzésben kicsit visszamegyünk az időben, pontosan egy évet és együtt hallgatjuk meg újra azokat a zenéket, amik tavaly ilyenkor megállás nélkül szóltak a rádiókban és minden nap újra és újra meghallgattuk.







Tudom, hogy ez a bejegyzés hasonlít az év végi összegzésemhez, de mégsem ugyanaz. Most csak azokat a dalokat mutatom meg, amiket így március környékén hallgattunk, valamint természetesen nem lesz olyan sok, mindössze 10. Nehéz is lenne 50-et összeszedni. Egyébként, ahogy visszanéztem a bejegyzést év eleji zenéket nem nagyon írtam benne csak egy párat, szóval most ezzel egy kicsit "kipótolom" azt a listát is.


#1
Ellie Goulding - Love Me Like You Do
Ugyan ki ne emlékezne "A szürke ötven árnyalata lázra"?! Szerintem sokat nem kell mesélnem róla. Én személy szerint nem láttam a filmet és nem is tervezem megnézni. A hozzákészült dal szerintem nagyobb sikert aratott mindenki számára. 

#2
Maroon5 - Sugar
A Maroon5 2015-ös sikerdala. Szerintem nagyon sokaknak nagyon sokáig volt a kedvencei között a tavalyi márciusi időszakban, ami lássuk be nem is csoda. Egyébként én még a mai napig folyamatosan hallgatom ezt a dalt.

#3
Taylor Swift - Style
Természetesen nem maradhat ki a listából egy Taylor Swift dal. Tavaly is egy jó dallal indított az énekesnő, ahogy idén az Out Of The Woodsal. Ha bárki is kérdez, szerintem tavaly ez volt  legjobb Taylor Swift dal és milyen szerencse, hogy februári megjelenésű. Így be tudott kerülni ebbe a toplistába.

#4
Sia - Elastic Heart
Hát igen, látszik nem időrendben haladok, hiszen itt egy újabb januári dal. De szerintem ez is sokakban megmaradt. Mondjuk nekem személy szerint a Chandelier jobban tetszett.

#5
Kygo - Firestone
Kygo "bemutatkozó dala" is körülbelül egy éve látott napvilágot. Olyan nagy siker lett, hogy a rádiók még mindig nagyon sűrűn játszák az újabb dalok mellett. Nekem mégis az összes közül ez a favoritom. Eddig.

#6
Pitbull & Ne-Yo - Time Of Our Lives
2014-es decemberi dal, de szerintem annyira jó lett és a szokásos Pitbull bulizós dal, hogy még márciusban sokan hallgatták. Meg amúgy is, nincs megadva, hogy egy zenét csak 1 hónapig lehet hallgatni. 

#7
Bruno Mars & Mark Ronson - Uptown Funk
Hasonlóan az előzőhöz. 2014-es megjelenésű, de személy szerint én még mindig folyamatosan hallgatom. Azt pedig kétlem, hogy lett volna olyan ember, aki tavaly márciusban nem hallgatta volna. 

#8
David Guetta - Dangerous
Vissza 2015-be. Januárban megjelent David Guetta legfrissebb dala, a Dangerous, ami szerintem a tavalyi David Guetta dalok közül a legjobb.

#9
Major Lazer & Dj Snake - Lean On
Épphogy csak benne tud maradni a listában, a tavalyi nyár egyik legnagyobb slágere, a Lean On. Hihetetlen, hogy március végén jelent meg mégis a legnagyobb sikerét a nyáron érte el. Mindenesetre én biztosan hallgatni fogom az idei nyáron is, hiszen nagyon megszerettem. És ha én egyszer valamit megszeretek.....

#10
Rihanna, Kanye West, Paul McCartney - FourFiveSeconds
Utolsónak pedig egy olyan dalt hoztam, amit én annyira nagyon nem szerettem. Az okát nem tudnám megmondani miért. A rádiók viszont elég sokat játszották, valamint a nagy zenei listákon is elég jó helyet ért el, szóval az emberek szerették. Ezért nem lehet ezt a dalt kihagyni. 


Nagyjából ezek lettek volna, amiket tavaly ilyenkor hallgattunk. Remélem nagy részét sikerült eltalálnom. Bevallom nehezebb volt összeállítani ezt a listát, mint gondoltam. Nagyon ugráltam az években. Nagyon sok olyan dal volt, amiről én teljesen azt hittem 2015 elején megjelent dal a végén pedig kiderül hogy még 2014 április környéki......És volt ennek az ellentéte is, amiről azt hittem, hogy régebbi és kiderült, hogy nem is. Látszik bajban vagyok az idővel, lehet ezért kések el mindenhonnan a mindennapokban :D 

Remélem tetszett nektek a mai bejegyzés. 

Zenékben gazdag napot!:) 
      XOXO


Következő bejegyzés: 2016. március 21. 


Forrás: youtube.com

You Might Also Like

0 megjegyzés