Változások szele

Sziasztok!



El sem hiszem, hogy végre írhatom ezeket a sorokat. Amint megnyitod a blogot, már láthatod hogy a Zene mindörökre nem ugyanúgy néz ki mint eddig. A mai bejegyzésben erről fogok egy kicsit beszélni, szóval ha kíváncsi vagy, olvass tovább.



Múlthéten csütörtökön, a Júniusi kedvences bejegyzésem végén már elárultam, hogy egy pár napig nem lesz elérhető a blog, mivel egy kis változtatást kell rajta végeznem. Amit nem akartam, mert nagyon szerettem a régi Magazinos sablont, de valami miatt nem rakta ki a látogató számlálót, és a Hamarosan....szövegdobozt sem. Bármit csináltam vele, maradt ugyanolyan, szóval úgy döntöttem, bármennyire nem akarom, itt az ideje, hogy megváltoztassam a kinézetet. És amennyire az elején nem akartam, annál jobban örülök most neki. Eleinte azt hittem, hogy majd 2-3 nap alatt meglesz ez. Ahha....majdnem így lett. A design-t kb 2 napig csináltam mire eltaláltam, mi az a színkombó és kinézet ami engem legjobban megvesz kilóra. A végén pedig a szürkés fekete és a lila mellett döntöttem, ami szerintem nagyon jól néz ki együtt. Na meg persze egy kis fehéret is láthattok. A fejlécért oda meg vissza vagyok. Tudom, nem nagy szám és sokan 2 másodperc alatt összedobnának egy ilyen fejlécet, de nekem - amatőrként - nagyon sokat kellett szenvednem hogy a nagyszerek meg minden úgy jöjjön ki ahogy én szeretném és a felirat is jól illeszkedjen, valamint a sablon szélességéhez is passzoljon, és kb a közepén legyen. Ez után a hátteret egy alig láthatóra váltottam át, ennek köszönhetően pedig szinte bármilyen színnel írhatok majd a későbbiekben. De mivel szürkés színt akartam a blogra, meg kellett változtatnom az összes. Igen, az összes -107- bejegyzésem színét. Egyesével. Csak ez beletelt 2 napba. Hogy miért? Mert néha meggondolta magát a bejegyzés, és hiába állítottam át azt a rózsaszín betűt feketére, akkor is megmaradt az eredeti színében. Így legalább kétszer át kellett mennem minden bejegyzésen. Utána félúton rájöttem, hogy én akkor már 
új betűtípust is szeretnék. Szóval újra előről kezdtem az egészet. Ez amúgy szerintem annyira nem szembe tűnő, csak egy kicsit nagyobbak lettek a betűk, az új típusnak köszönhetően.
A bejegyzések végéről eltűnt a HASONLÓ BEJEGYZÉSEK felirat, ez annak "köszönhető", hogy a sablonban nem jelent meg egymás mellett a két kép/link ahogy eddig. Nekem meg nem tetszett, úgy hogy egymás alatt van, szóval kitöröltem inkább. 
Hasonló változás lehet a menüsorban. Eddig az Oldalak modult használtam ahhoz, hogy oda berakjam az új bejegyzéseket, zeneajánlókat stb. Ezért is volt, hogy néha nem lehetett megtalálni a legfrissebb bejegyzést ott. Mostmár azonban egy kis kutatásnak hála menüsort csináltam belőle, tehát magától berakja a bejegyzéseket. Ezért nem úgy jelenik meg mint eddig, hogy, kép...és mellette egy kis ízelítő és a Bővebben gombra kattintva olvashatjátok az egészet, hanem úgy mint a főoldalon. 
Aztán, a menüsorból eltűnt a "Hónap előadója" fülecske, és ez az oldalmenübe került ki, úgy mint régen. Csak most bal oldalon található, nem jobb. De, helyette bekerült a Díjátadó fülecske, ami szerintem nagyon hasznos lesz mostmár, hiszen nagyon sok díjátadós bejegyzésem van.
A blogajánló, vagyis a leírás közvetlenül a fejléc alá került. Úgy gondoltam, majdnem egy év után már ideje lenne kirakni, hogy miről is szól a blog.
Jobb oldalra kikerült az oldalmenü tetejére a Keresés modul, így mindent sokkal könnyebben meg tudtok találni. Nem kell végig pörgetni 60-szor az összes bejegyzést. 
Az oldal aljára kikerültek a legnépszerűbb posztok. Összesen 10-et mutat. És azt hagy súgjam meg, hogy amióta kiraktam a Cake By The Ocean bejegyzésem, azóta az vezeti a listát. Szóval köszönöm. 
Apróság, de kiraktam jobbra egy látogató számlálót. Nem azt, amelyik mutatja eddig mennyien voltatok, hanem ami mutatja most mennyien nézitek az oldalt. Valamint az összes számlálósnak is megváltoztattam kicsit a kinézetét. 
Még egy apróság. A Youtube és Spotify profilok lejátszási listáját is frissítettem, szóval mostmár minden zene megtalálható mind a kettőnél amiről eddig szó volt. 
Szerintem ennyi lenne a látható változás, most pedig a még nem látható változásról szeretnék írni egy keveset. Tényleg nem sokat, de úgy gondoltam, hogy érdemes megemlíteni ezeket is. 
Pár hónapja a bejegyzésekben tettem egy kis újítást, hogy mostmár a Spotify-os képüket is kirakom és arra kattintva rögtön a spotify oldalra kerültök, ahhol meg tudjátok hallgatni a zenét. Valamint az előadók jellemzése mellé kirakok 1képet, ezzel is színesítve a blogot, hogy ne csak a tömény betűket és olvasnivalókat lássátok. Hétfőtől kezdve, pedig egy újabb dologgal bővülnek a zeneajánlós bejegyzések. Minden előadóról, akiről szó van, kirakok 5 db érdekességet, amit talán nem tudhattál róla. Ha egy előadó többször szerepel, akkor addig rakom ki az újdonságokat ameddig el nem fogy. Mert egyszer biztosan olyan is lesz. Szóval ez remélem tetszeni fog és hasznos lesz. 
Másik újítás, vagy inkább újdonság a Vendég írás lesz a blogon, erről bővebben hamarosan írni fogok egy teljes bejegyzést, de gondoltam megemlítem. Szóval ha valaki szeretne írni a blogomra valamit, akkor az majd írjon e-mailt. A címet a poszt aljára leírom. 
A harmadik dolog pedig az lenne, hogy ugyanerre az e-mail címre írjatok nekem kérdéseket amikre kíváncsiak vagytok. Akár a blog kapcsán, akár a zenék kapcsán, vagy akkor is ha rólam szeretnétek megtudni valamit. Ezzel is csak azt szeretném elérni, hogy kicsit jobban megismerjetek. Ezeket a kérdéseket pedig egy poszt keretein belül fogom nektek megválaszolni, amint összegyűlik egy bizonyos mennyiség (nem kell sokra gondolni, kb már 5 után megcsinálnám a bejegyzést) 
A negyedik, pedig amire a legtöbb időt kell várni, az az, hogy augusztus elején lesz a blog első szülinapja. Ekkor egy kis meglepetéssel készülök. Nem kell nagy dologra gondolni, de szerintem tetszeni fog nektek. És ki tudja, lehet hogy állandó dologgá válik majd az a bizonyos dolog. Ez majd még eldől. 

Nagyjából ennyi lenne ez a gyors kis bejelentkezés. Remélem, hogy megtetszik nektek az új kinézet és majd az újítás is. Még egyszer, ha kérdéseket szeretnél vagy pedig majd Vendég író szeretnél lenni akkor erre az e-mail címre írhatsz: lifemusic382@gmail.com
Minden üzenetet várok nagy szeretettel. 

És hogy ne maradjatok zene nélkül ma sem, itt egy kis One Direction. 


Zenékben gazdag napot:) 
        XOXO

(Következő bejegyzés: 2016. július 14.) 

You Might Also Like

0 megjegyzés