Hétfői zeneajánló: Dua Lipa - New Rules

Sziasztok!




A mai bejegyzésben Dua Lipa legújabb dalát hoztam el nektek, amely a New Rules címet kapta. Ha kiváncsiak vagytok rá, olvassatok tovább.





 Olyan rég megakartam már írni ezt a bejegyzést, de soha nem jutottam el odáig. Ennek több oka is volt. Az egyik legfontosabb, hogy nem tudtam mit is írjak. Emlékeztek, hogy kb egy éve mennyire dícsértem a Hotter Than Hell című bemutatkozó dalát. Ezt egyébként még mindig nagyon imádom. Aztán amikor pár héttel (hónappal) ezelőtt megjelent a New Rules című dala az énekesnőnek, valahogy nem tudtam, hogy most akkor ez tetszik e vagy sem. Nem mondom, első hallgatás után egyből beleégett a fülembe a dallama és a szöveg egy része is, de nem éreztem úgy, hogy ez egy olyan dal lenne, amor nagyon sokáig nagyon sokszor hallgatni fogom. Kég hete viszont nem megy ki a fejemből és folyamatosan ezt hallgatom. Ha bárhol megszólal én az adott eszközt amin hallgatom egyből max hangerőre veszem és úgy énekelem. Szóval tényleg nagyon megszerettem, csak ehhez is kellett egy kis idő.




Dua Lipa egy 21 éves brit énekesnő. Igazán a köztudatba 2015 nyarán robbant be. Előtte különböző feldolgozásokat töltött fel a Youtubera. Népszerű dalai közé tartozik a már említett Hotter Than Hell, a Scared to Be Lonely vagy a No Lie.





A New Rules másfél hónapja, július 7-én került fel a Youtubera. Azóta 120 milliós megtekintésnél jár. A Spotify 50-es toplistáján pedig az előkelő 7. helyen áll.



Official video

Spotify


Dalszöveg

One, one, one...

Talkin' in my sleep at night
Makin' myself crazy
(Out of my mind, out of my mind)
Wrote it down and read it out
Hopin' it would save me
(Too many times, too many times)
My love, he makes me feel like nobody else
Nobody else
But my love, he doesn't love me, so I tell myself
I tell myself

One, don't pick up the phone
You know he's only calling 'cause he's drunk and alone
Two, don't let him in
You'll have to kick him out again
Three, don't be his friend
You know you're gonna wake up in his bed in the morning
And if you're under him, you ain't getting over him

I got new rules, I count 'em
I got new rules, I count 'em
I gotta tell them to myself
I got new rules, I count 'em
I gotta tell them to myself

I keep pushin' forwards, but he keeps pullin' me backwards
(Nowhere to turn) no way
(Nowhere to turn) no
Now I'm standing back from it, I finally see the pattern
(I never learn, I never learn)
But my love, he doesn't love me, so I tell myself
I tell myself
I do, I do, I do

One, don't pick up the phone
You know he's only calling 'cause he's drunk and alone
Two, don't let him in
You'll have to kick him out again
Three, don't be his friend
You know you're gonna wake up in his bed in the morning
And if you're under him, you ain't getting over him

I got new rules, I count 'em
I got new rules, I count 'em
I gotta tell them to myself
I got new rules, I count 'em
I gotta tell them to myself

Practice makes perfect
I'm still tryna' learn it by heart
(I got new rules, I count 'em)
Eat, sleep, and breathe it
Rehearse and repeat it, 'cause I
(I got new, I got new, I...)

One, don't pick up the phone
You know he's only calling 'cause he's drunk and alone
Two, don't let him in
You'll have to kick him out again
Three, don't be his friend
You know you're gonna wake up in his bed in the morning
And if you're under him, you ain't getting over him

I got new rules, I count 'em
I got new rules, I count 'em
(Oh, whoa-oh)
I gotta tell them to myself
I got new rules, I count 'em
(Baby, you know I count 'em)
I gotta tell them to myself

Don't let him in, don't let him in
Don't, don't, don't, don't
Don't be his friend, don't be his friend
Don't, don't, don't, don't
Don't let him in, don't let him in
Don't, don't, don't, don't
Don't be his friend, don't be his friend
Don't, don't, don't, don't
You gettin' over him

A dalszöveget magyarul ide kattintva nézheted meg.

5 dolog, amit talán nem tudtál Dua Lipa-ról:
  1. Szülei eredetileg albániaiak, azonban a lány születése előtt elhagyták az országot, így ő maga már brit állampolgár lett.
  2. Az énekesnő amellett hogy énekel, a dalszövegeit is saját maga írja. Az albumján egyedül a Be The One című dal az amit nem ő írt, elmondása szerint azonban ez a kedvence.
  3. Kedvenc előadói közé tartozik Pink és Nelly Furtado
  4. A keresztneve egy albán szó, aminek jelentése szeretet.
  5. Az éneklés előtt komolyan foglalkozott a modelkedéssel,ezért számos helyen járt már. Azonban ezt a hivatást feladta, hogy az éneklésre koncentrálhasson.

Ez lett volna a mai bejegyzés, remélem sikerült megkedvelnetek ezt a dalt is.


Zenékben gazdag napot!:)
              XOXO

(Következő bejegyzés: 2017. augusztus 24)


Forrás: azlyrics.com

You Might Also Like

0 megjegyzés