Hétfői zeneajánló: Zayn ft Sia - Dusk Till Dawn

Sziasztok!


Ahogy már a címből is kitalálhattátok a mai napra Zayn és Sia újdonságát hoztam el nektek. Erről fogok szókásomhoz híven írni a bejegyzésben. Ha kíváncsiak vagytok, olvassatok tovább. 




Bevallom, nagyon meglepődtem, amikor meghallottam, hogy Sia és Zayn közös dalon dolgozik. Szerintem kb ez lett volna az utolsó dolog, amire gondolok, ha zenei együttműködésekről van szó. Nem tudom pontosan megmondani miért, de nekem ők túl különbözőek. Emiatt kicsit féltem is mi sül ki ebből. Viszont tudtam, hogy Sia kezei közül rossz dalok még nem kerültek ki, sőt nagyon nagy része óriási sláger lett. Ebből a szempontból Zayn megütötte vele az Isten lábát, hiszen még megsem jelent a dal, szinte már tuti siker. Aztán eljött a nap, amikor kijött a dal. Először mikor meghallottam az elején a lassabb részt, megijedtem, hogy na ez nekem nek fog tetszeni, hiszen lassú. És tudjátok, én lassú dalt csak akkor szeretek, ha tényleg nagyon jó. De aztán felgyorsultak a dolgok és rá kellett jönnöm, hogy ismét egy nagyszerű zenét ismerhettem meg. Imádom az egészet. A refrén nagyon beleégett a fülembe. Nagyon tetszik a ritmusa, a szövege és minden. Örülök, hogy Zayn újra kijött egy dallal, mert már rég hallottam tőle valami újat. Vagy volt, csak nekem kerülte el a figyelmem? Minden esetre szerintem ez Zayn eddigi legjobb dala. 

Zaynről és Siaról is volt már szó egy párszor itt a blogon, így mindkettőjükről elolvashatjátok azt a pár sort, amit még régebben írtam, ha a képükre kattintotok. 

Képtalálat a következőre: „zayn”         Képtalálat a következőre: „sia”



A Dusk Till Dawn videóklippje kicsit több mint két hete, szeptember 7-én került fel a Youtubera. Azóta 94 milliós megtekintésnél jár, ami azért egy elég szép szám. De tényleg meg sem lep, mert nagyon jó dalról beszélünk. Spotify Nemzetközi 50-es listán pedig a 7 helyen áll, ami szintén nem meglepő. 


Official Video

Spotify



Dalszöveg

[Zayn:]
Not tryna be indie
Not tryna be cool
Just tryna be in this
Tell me are you too?

Can you feel where the wind is?
Can you feel it through
All of the windows
Inside this room?

'Cause I wanna touch you baby
And I wanna feel you too
I wanna see the sun rise
On your sins just me and you

[Zayn & Sia:]
Light it up, on the run
Let's make love tonight
Make it up, fall in love
Try
(Baby, I'm right here)

But you'll never be alone
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll hold you when things go wrong
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
([Video Version:]
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here)

[Video Interlude:]
[Cop:]
Your life in the daytime is over. There's eyes on you everywhere. You know that, right? I'm watching you. My crew's watching you. You know your little homies? They pissed off. They mad at you, bro. Your name is mud on the streets. Oh, I know who you are.
[Zayn:]
You don't know me.

[Zayn:]
We were shut like a jacket
So do your zip
We would roll down the rapids
To find a wave that fits

Can you feel where the wind is?
Can you feel it through
All of the windows
Inside this room?

[Zayn & Sia:]
'Cause I wanna touch you baby
I wanna feel you too
I wanna see the sun rise
On your sins just me and you

Light it up, on the run
Let's make love tonight
Make it up, fall in love
Try
(Baby, I'm right here)

But you'll never be alone
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll hold you when things go wrong
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
([Video Version:]
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here)

Girl give love to your body
It's only you that can stop it
Girl give love to your body
It's only you that can stop it
Girl give love to your body
It's only you that can stop it
Girl give love to your body
Girl give love to your body

But you'll never be alone
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll hold you when things go wrong
I'll be with you from dusk till dawn
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here
([Video Version:]
I'll be with you from dusk till dawn
Baby, I'm right here)



A dalszöveget magyarul erre a linkre kattintva tudjátok megnézni ha érdekel. 



3-3 dolog, amit valószínűleg nem tudtál Zayn-ről és Siaról:
  1. Zayn egy introvertált személyiség. Tudom, ezt nekem is kicsit nehéz elhinnem, de állítása szerint inkább introvertáltnak nevezné magát. Eléggé félénk, és bátortalan. Hogy ez mennyire változik az idővel és hírnévvel?...azt nem tudom. 
  2. Számos R&B, rap példaképe van. Ilyen például Tupac, Bob Marley vagy akár a Beatles
  3. Zayn kedvenc albuma a Graffiti Chris Browntól.
  4. Beyoncé szerint Sia egy zseni. Mindezt onnantól kezdve gondolja, hogy Sia megírta neki Pretty Hurts címá dalát. 
  5. És ha már ott tartunk kinek írt dalt, akkor azt tudtátok, hogy Rihanna hatalmas slágerét a Diamonds-ot is ő írta? Sőt mi több, állítása szerint mindössze 14 perc alatt. Így már értjük miért ismétlődik a 'Shine Brigth Like a Diamond" sor 24-szer.
  6. Ez eléggé érdekes, és vicces is egyben. Szerintem. Ugyanis Sia saját maga kérte fel Maddie Zieglert, hogy szerepeljen a Chandelier című dalában. Méghozzá mindezt Twitteren keresztül tette meg. Szerintem mindenkinek van mostmár remény. 

Ez lett volna tehát a mai bejegyzés. Remélem tetszett nektek a mai dal is Írátok meg kommentben mi a véleményetek róla!


Zenékben gazdag napot!:) 
          XOXO


(Következő bejegyzés: 2017. szeptember 28) 


Forrás: azlyrics.com


You Might Also Like

0 megjegyzés