Hétfői zeneajánló: Twenty One Pilots - Stressed Out

Sziasztok!

Ma egy "tipikus" bejegyzést hozok nektek. Minden egyben benne van, amit eddig általánosságban a zeneajánlókban elmondtam. Hogy mik is ezek? Olvassatok tovább!!

Tehát ma a Twenty One Pilots egyik dalát hoztam el nektek. Hogy kik ők? Fogalmam sincs. Hogy szeretem-e a Stressed Out című dalukat? Nagyon is. Miért, mondom azt, hogy ez a bejegyzés mindent tartalmaz amit az eddigi zeneajánlók? A válasz egyszerű. Rengetegszer elmondtam már, hogy sűrűn hallgatok rádiót utazás közben stb és emiatt rengeteg zene van, amit azon keresztül ismerek meg. Ezzel még nincs is probléma, csak azzal, hogy soha nem tudom a címűket és általában hónapokon keresztül "kergetek" egy zenét. A másik okom, hogy sűrűn van velem az, hogy első hallásra nem szeretem a dalokat, utána másodikra sem, sőt a harmadikra sem. Érdekesen jött ez így össze. A történet tehát az, hogy hallottam sokszor a rádióban a Stressed out című dalt, nagyon soha nem figyeltem fel rá, mert annyira nem tetszett. Ez után már annyiszor hallottam, hogy megszerettem, de a címét nem tudtam. De a nagy kutatásomnak hála kb 1,5 hét alatt sikerült kiderítenem mi a dal. Őszintén megmondom, hogy idegesít is és szeretem is egyben ezt a zenék utáni kutatást. Az ok egyszerű, ezek a dalok maradnak meg bennem a legjobban és tényleg nagyon tetszenek, hiszen nem sajnálom az időt hogy megtaláljam.
Most pedig beszélek egy kicsit a dalról is. Nem olyan tipikus tucat zene. Nem is tudom megmondani pontosan milyen stílust képvisel. Szerintem egy csomó minden keveredik benne. Talán ez a fő oka, annak hogy megszerettem. 
Egyébként még mindig nem néztem utána, a Twenty One Pilots-nak, szóval most ide bemásolnék egy kis összegzést a wikipédiáról, hogy a hozzám hasonlóak is tudjanak róla valamit :) 

A Twenty One Pilots egy 2009-ben alakult, amerikai duó. Tagjai Tyler Joseph és Josh Dun. Főleg hip-hop és elekto dalok származnak tőlük. Az észrevételem alapján egyébként, nagyon jó dalaik vannak és feltöltés alapján egyre csak jobbak. Persze aki nem szereti az ilyen stílusú zenét, ez nem nagyon érdekli. A meghallgatott zenék közül egyébként nekem a Lane Boy tetszett a legjobban. Megéri azt is megnézni.

A dal a youtube-ra tavaly április 27.-én került fel, és már egyre közelebb van a 67milliós megtekintéshez. A Spotify Nemzetközi toplistáján pedig a 9.helyen van és tör egyre feljebb. A 9.helyezés egyébként bárhogy is nézzük, elég jó hely.

Official Video

Lyrics

I wish I found some better sounds no one's ever heard,
I wish I had a better voice that sang some better words,
I wish I found some chords in an order that is new,
I wish I didn't have to rhyme every time I sang,

I was told when I get older all my fears would shrink,
But now I'm insecure and I care what people think.

My name's 'Blurryface' and I care what you think.
My name's 'Blurryface' and I care what you think.

Wish we could turn back time, to the good ol' days,
When our momma sang us to sleep but now we're stressed out.
Wish we could turn back time, to the good ol' days,
When our momma sang us to sleep but now we're stressed out.

We're stressed out.

Sometimes a certain smell will take me back to when I was young,
How come I'm never able to identify where it's coming from,
I'd make a candle out of it if I ever found it,
Try to sell it, never sell out of it, I'd probably only sell one,

It'd be to my brother, 'cause we have the same nose,
Same clothes homegrown a stone's throw from a creek we used to roam,
But it would remind us of when nothing really mattered,
Out of student loans and treehouse homes we all would take the latter.

My name's 'Blurryface' and I care what you think.
My name's 'Blurryface' and I care what you think.

Wish we could turn back time, to the good ol' days,
When our momma sang us to sleep but now we're stressed out.
Wish we could turn back time, to the good ol' days,
When our momma sang us to sleep but now we're stressed out.

We used to play pretend, give each other different names,
We would build a rocket ship and then we'd fly it far away,
Used to dream of outer space but now they're laughing at our face,
Saying, "Wake up, you need to make money."
Yo.

Used to play pretend, used to play pretend, bunny
We used to play pretend, wake up, you need the money

Szerencsére ehhez a dalhoz is sikerült találnom magyar szöveget, amit itt megnézhettek: kattints ide
Ezzel kapcsolatban egyébként van egy szavazás az oldalmenüben. Szavazzatok igennel, vagy nemmel attól függően, hogy szeretnétek e fordításokat a dalokról.

Zenékben gazdag napot!:)
    XOXO

(Következő bejegyzés: 2016. február 4) 

Forrás: wikipedia.en, youtube.com, azlyrics.com

You Might Also Like

0 megjegyzés