Hétfői zeneajánló: Justin Bieber ft Blood Pop - Friends

Sziasztok!




Végre hétfő van. Már alig vártam. Igen, tudom, hogy ez most furcsán hangzik, de már napok óta azt várom, hogy eljöjjön ez a mai nap. Hogy miért? A címből már rájöhettetek, de ma Justin Bieber új zenéjéről fogok beszélni. Hát ezért. 




Igazából nem is tudom miért vagyok ennyire izgatott. Hiszen egy, annyira sok gondolat van most a fejemben, annál többet még sem tudnék írni, hogy "imádom". Kettő pedig, hogy szerintem ezt a zenét még csak azok nem hallották, akik egy szikla alatt laknak. Ezt nem azért mondom, mert mindenkinek hallania kellene, hanem azért, mert minden nap legalább háromszor hallom a rádióban. És ugyanazon az adón. Sőt lehet hogy a hárommal még keveset is mondtam. Szóval ha valaki nem lenne annyira oda ezért a zenei stílusért, vagy Justin Bieber-ért az is biztosan hallotta már kismilliószor a rádióban a munkából hazamenet, munka közben, utazás közben vagy csak úgy alapjában. 
Amikor előszőr meghallottam, hogy Justin új dallal jön ki nagyon de nagyon megörültem. Aztán amikor elérkezett a nap, hogy meg is hallgassam nagyon nagy kíváncsiság lett úrrá rajtam. Ez nem csak azért van, mert annyira vártam a zenét, hanem azért is, mert az elmúlt 1-2 dalát - amiben közreműködött - többhetes hallgatások után sikerült megszeretnem. És kíváncsi voltam, hogy megmarad-e ez a három a magyar igazság dolog. De szerencsére ez nem így lett. Az első hallgatás után szerintem ötig meg sem álltam, annyira megtetszett a zene. Azóta persze már minden sorát fejből tudom, minden alkalommal amikor meghallom felhangosítom a rádiót és mindig elkezdek táncolni. Ez nálam az IMÁDOM érzés egy dalnál. 







Justinról már rengetegszer volt szó a blogon, egy régebbi bejegyzésben pedig pár sort olvashatsz is róla. Ezt ide kattintva tudod megtekinteni. 









A Friends dalszöveges verziója  2,5 hete, augusztus 18-án került fel a Youtubera. Azóta 11 és fél milliós megtekintésnél jár. Spotify Nemzetközi 50-es listán pedig a 4. helyen áll jelenleg. De már volt előrébb is egy pár napja. 


Official Lyric Video




Spotify


Dalszöveg

I was wonderin' 'bout your mama
Did she get that job she wanted?
Sell that car that gave her problems
I'm just curious 'bout her, honest

Know your wonderin' why I been callin'
Like I got ulterior motives
Know we didn't end this so good
But you know we had something so good

So I'm wonderin'
Can we still be friends? (ah-ah)
Can we still be friends? (ah-ah)
Doesn't have to end (ah-ah)
And if it ends
Can we be friends?

Can we be friends?
Can we be friends?

Wonderin' if you got a body
To hold you tighter since I left
Wonderin' if you think about me
Actually, don't answer that

Know your wonderin' why I been callin'
Like I got ulterior motives
Know we didn't end this so good
But you know we had something so good

So I'm wonderin'
Can we still be friends? (ah-ah)
Can we still be friends? (ah-ah)
Doesn't have to end (ah-ah)
And if it ends
Can we be friends?

Can we be friends?

And if it ends
Can we be friends?

Know your wonderin' why I been callin'
Like I got ulterior motives
Know we didn't end this so good
But you know we had something so good

I'm wonderin'
Can we still be friends? (ah-ah)
Can we still be friends? (ah-ah)
Doesn't have to end (ah-ah)
And if it ends
Can we be friends?



A dalszöveget magyarul ide kattintva tudod megnézni.



5 dolog, amit talán nem tudtál Justin Bieberről:

  1. Hatalmas megszállottja a savanyúcukorkának. 
  2. Az iskolában imádta a sakkot, a focit és a hockeyt. Tehát ezek a kedvenc sportjai.
  3. Saját magától tanult meg gitározni, trombitálni, zongorázni és dobolni is. 
  4. Justin odáig van Beyonceért. Ő a sztár kiszemeltje.
  5. Ha nem énekes lett volna, szivesen vált volna építésszé.


Ez lett volna tehát a mai bejegyzés. Remélem kicsit jobbá tettem a ti hétfőtöket is ezzel a dallal. Ti szeretitek?


Zenékben gazdag napot!:) 
         XOXO


(Következő bejegyzés: 2017. szeptember 7.) 



Forrás: azlyrics.com


You Might Also Like

0 megjegyzés