Júliusi kedvencek

Sziasztok!



Kicsit kiszakadva a szülinapi blogos témából, hozom a szokásos hónap első csütörtöki bejegyzését. Bizony, a kedvenceimet. Most elég sok újdonságot is sikerült összegyűjtenem, szóval olvassatok tovább, ha kíváncsiak vagytok. 




Hihetetlen, hogy már augusztust írunk. Hova rohan így ez az év? És ez a nyár? Nem tegnap írtam meg az első nyári bejegyzésem? Mindegy, erről órán keresztül tudnék beszélni, a mai témánk viszont nem ez. Hanem a júliusi kedvenceim, amiket máris mutatok. 

#1
DNCE - Toothbrush
Lemaradhatatlan dal. azt hiszem kijelenthetem, hogy a DNCE is egy olyan együttes, amely felkerült az "ezekre a koncertekre el kell mennem" listámra. A Cake by the ocean nem egyszer és nem is kétszer volt már kedvences bejegyzésben, most pedig jön az utódja. Készüljetek. 

#2
Selena Gomez - Kill 'em with kindness
Az egyik legnagyobb bölcsesség amit valaha hallottam. Megjelenésekor nem igazán jött be a dal, pedig Selenát nagyon szeretem és szerinte az összes dalával így voltam eddig, szóval kicsit be is paráztam, hogy mi van velem. Aztán, miután az egyik barátnőm (akivel minden nap találkozok) a megjelenése óta ezt a dalt énekli nem tud kimenni a fejemből és az egyik kedvencemmé vált.

#3
Pink - Just Like Fire
Én miért kevertem ezt a dalt JLo legújabb zenéjével? Jó lenne ha valaki megmondaná, mert ha ez nem így történt volna, akkor már régebben is be került volna a bejegyzésbe. A lényeg, hogy mostmár nem keverem a két címet és ez határozottan benne van a kedvenceim között. Pink egyébként is az egyik kedvenc énekesnőm. 

#4
One Republic  - Wherever I Go
Kedvences bejegyzésben is volt már, valamint zeneajánló is volt már róla. De tudjátok hogy állok az együttessel. Imádom őket, és az ő dalaik nem valami 2 hetes kis múlandó zene. 

#5
Justin Timberlake - Can't stop the feeling
Nem lehet megunni!! Van aki nem hallgatja? Komolyan mondom, ennek a dalnak minden kedvences listán rajta kell lennie. Sokat nem szeretnék mondani róla, hiszen számtalan bejegyzésben beszéltem már róla, szóval ezeket most ide be is linkelem, ha szeretnétek látni. 

#6
All Time Low - Missing You 
Nem igazán szoktam ilyen zenéket hallgatni, mert nem szoktam tőlük elájulni, de ez a dal megvett magának kilóra. Az első hallgatásnál, nem olyan régóta ismerem, talán 2 hete, de azóta agyonra hallgattam már. Az egyszerűsége és a nagyszerűsége az, ami megfogott. 

#7
Shawn Mendes - Treat You Better
Pár héttel ezelőtt írtam a zeneajánlót erről a dalról. És szerintem úgy leszek vele mint a Stitches-sel. IMÁDOM. De tényleg, nagyon. És igen, tudom minden dalról ezt mondom ami ebben a bejegyzésben van. De ez a lényeg nem igaz? 

#8
Lukas Graham - Mama Said
Mondtam már a zeneajánlóban is hogy szeretem, és hogy miért ilyen későn fedeztem fel?! Annyira szeretem. Rá kellett jönnöm, hogy egy bejegyzésen belül 2 új banda nevét is felírhatom a listára, hiszen a Lukas Graham is rajta van a koncert listán mostmár. És szerencsére nem is kell olyan sokat várni, mivel márciusban nálunk is fellépnek. Ti ott lesztek?

#9
Lukas Graham - 7 years
Igen, megint. Ugyanaz az előadó és újra ez a dal. De meg lehet unni? Nem hinném, szóval határozottan itt a helye egy jó darabig. 


Ezek lettek volna a mostani kedvenceim, és igazán örülök, hogy most tényleg több újat sikerült nektek mutatnom. És még van olyan is, amiről zeneajánlót láthattok majd hamarosan, szóval készülhetek :D
Zenékben gazdag napot!:) 
       XOXO

(Következő bejegyzés: 2016. augusztus 5.) 


Forrás: youtube.com

Eddigi szülinapi bejegyzések:

You Might Also Like

2 megjegyzés