Hétfői zeneajánló: Lukas Graham - Mama Said

Sziasztok!



A mai bejegyzésben a Lukas Graham nevű együttes legújabb, Mamma Said című dalát hoztam el. Ha kíváncsiak vagytok rá, olvassatok tovább.



Pár hónappal ezelőttre tehető a banda befutása. Ekkor a 7 Years című dalukkal meghódították a toplistákat ország és világszerte. Egyébként, csak én gondoltam azt hogy ez egyetlen egy darab énekes? Fogalmam sem volt róla hogy ez egy együttes, de jobb később rájönni, mint soha. A 7 years-hez hasonlóan a mostani daluk is egy nagyon nagy slágernek ígérkezik. Azt viszont muszáj elmondanom, hogy köszönő viszonyban sincs az előbbi dallal. Hiszen az lassú, komolyabb témájú volt, ez pedig egy igazán gyors és boldog dal. Ha újra írnám a toplistám, ahol leírtam azokat a dalokat, amik biztosan felvidítanak tuti hogy ez lenne az első helyen. Tehát ezzel a dallal is megvettek már kilóra.

A leírás a wikipédiáról származik.


A Lukas Graham egy 4 tagú dán pop-soul banda. Tagjai Lukas Graham, Mark Falgren, Magnus Larsson, és Morten Ristorp. Hazájukon kívül, elismerést csak 2016-ban kaptak világszerte, a 7 Years című daluk miatt. Olyannyira sikerült berobbanniuk, hogy jövőre már indulnak is az első világ körüli turnéjukra. 





Egyébként még egy plusz infó arról, hogy mennyire nem vagyok jól informált. Most, hogy keresem a videót jöttem rá, hogy ez a dal hamarabb került nyilvánosságra mint a 7 Years. Én ezt nem értem. Teljesen abban a tudatban voltam, hogy ez mostanában történt, hiszen mostanában jobban halljuk ezt a dalt, mint előtte. Köszönjük 7 Years, hogy megismertetted velünk a bandádat. Az normális, hogy egy zenéhez „beszélek”? Oké, ennyit a témától való elkanyarodásról. Magáról a dalról annyit, hogy októberben került fel a Youtubera és azóta 32 milliós megtekintésnél jár a hivatalos videó. Egyébként a személyes kedvenc részem a 2:10nél kezdődő rész. Annyira tetszik *-*

Official Video

Spotify



Dalszöveg

When Mama said that it was okay
Mama said that it was quite alright
Our kind of people had a bed for the night
And it was ok
Mama told us we are good kids
And daddy told us never listen to the ones
Pointing nasty fingers and making fun
'Cause we were good kids

Remember asking both my mom and dad
Why we never traveled to exotic lands
We only ever really visit friends
Nothing to tell when the summer ends
We never really went buying clothes
Folks were passing on this stuff in plenty loads
New shoes once a year and then
Out to play ball so we could ruin them

When mama said that it was okay
Mama said that it was quite alright
Our kind of people had a bed for the night
And it was ok
Mama told us we were good kids
And daddy told us never listen to the ones
Pointing nasty fingers and making fun
'Cause we were good kids

Don't get me wrong I didn't have it bad
I got enough loving from my mom and dad
But I don't think they really understood
When I said that I wanted the deal in Hollywood
I told them I'll be singing on TV
The other kids were calling me a wannabe
The older kids they started bugging me
But now they all standing right in front of me

When mama said that it was okay
Mama said that it was quite alright
Our kind of people had a bed for the night
And it was ok
Mama told us we were good kids
And daddy told us never listen to the ones
Pointing nasty fingers and making fun
'Cause we were good kids

I know which place I'm from
I know my home
When I'm in doubt and struggling
That's where I go
An old friend can give advice
When new friends only know a half story
That's why I'm always keep them tight
And why I'm okay
... I said I'm OK
You know what my mama said
You know what she told me

My mama said that it was ok
Mama said that it was quite alright
Our kind of people had a bed for the night
And it was ok
Mama said that we were good kids
And daddy told us never listen to the ones
Pointing nasty fingers and making fun
'Cause we were good kids

Mama said that it was okay
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba,
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba,
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba
When mama said that it was okay
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba,
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba,
Ba-ba-ba, ba-ba-ba ba-ba
When mama said that it was okay...



Most pedig jöhetnek az érdekességek. Úgy gondolom, hogy most különösen jól jön, hiszen sajnos a bandáról keveset tud a többség, inkább csak a dalukat szeretik.

  1. Sokat nem tévedtem, hiszen az együttes névadója maga a frontember, Lukas Graham
  2.  Az együttes dán származású, és már sokkal hamarabb befutott a hazájában mint világszerte (2011 óta)
  3. A 7 years című dalban, a frontember elmeséli azokat a dolgokat amiket a jövőben el szeretne majd érni
  4.  A 7 years című dalukat 2016 himnuszának is nevezik
  5. A világ körüli turnéjuk során, hazánkba is ellátogatnak március 19.-én. A jegyek hamarosan kaphatóak.  

A dalszöveg magyarul ide kattintva megtekinthető.

Zenékben gazdag napot!
     XOXO

(Következő bejegyzés: 2016. július 28.) 


Forrás: youtube.com, wikipedia.com, azlyrics.com


You Might Also Like

0 megjegyzés