Hétfői zeneajánló: Zedd & Liam Payne - Get Low

9:00:00

Sziasztok!




Alig pár hete volt, hogy hoztam nektek egy zeneajánlót az ex-One Direction sráctól, Liam Paynetől. Most azonban itt az ideje, hogy második dalát is megismertessem veletek, egy zeneajánló keretén belül. Szóval ha kíváncsiak vagytok hogyan hangzik, olvassatok tovább.




Be kell vallanom, hogy amióta "szünetel" a One Direction folyamatosan nyomon követem a fiúk szóló karrierjét. Ami egy részről a saját választásom volt, másrészről viszont elkerülhetetlen, hiszen bármelyiküknek megjelenik egy új dala, az biztos hogy sláger lesz és a csapból is az fog folyni. Így eléggé jól megismertem már mind az öt fiú munkásságát külön külön. Azt azonban el kell mondanom, hogy eddig messze Liam dalai a kedvenceim. Ezt már a Strip That Down megjelenésekor is tudtam, de a Get Low című dallal, ez csak mégjobban megerősödött bennem. Pedig eleinte féltem ettől a daltól. Mármint, oké évente legalább egy dalnak a megszállotja leszek, amiben Zedd valamilyen formában részt vesz. Azonban amikor először meghallgattam a dalt, valahogy úgy éreztem, nem ez lesz az a dal. Aztán meghallgattam mégegyszer, és mégegyszer, aztán a biztonság kedvéért mégegyszer. A konklúzió pedig az, hogy teljesen bolond voltam. Ez egy nagyon jó dal, nagyon ritmusos, de mégsem túl "tucc-tuccol. Mit ne mondja, a szövege....hm, oké, a refrén biztosan mindenkiben gyorsan megmarad. Mindenkiben. Már az első meghallgatás után. Ez egészen biztos. 

Mind Zedd-ről, mind Liamről írtam már a blogon, amiket a képükre kattintva, meg is tudtok nézni. 
És egy rövidebb megjegyzés az előzőekhez: Rájöttem, hogy mivel ez a dal is tetszik, már két Zedd dal van amit szeretek idén. 

Képtalálat a következőre: „zedd”                     Kapcsolódó kép

A Get Low című dal másfél hete, július 6-án került fel a Youtube-ra. Azóta pedig kicsit több, mint 6 milliós megtekintésnél jár. Spotify Nemzetközi lejátszási listán pedig sajnos még nem található meg. De azért reménykedünk. 


Audio videó


Spotify



Dalszöveg

Chained to a love
But that don't mean much
Sensitive tough, you don't get enough
I've been drowning in your, lost in the rush
Faded, you stuck? I'll help you up

I don't care if we get too loud
Sexy, I want you now
Bet I could take you there
Whispering in your ear
What do you wanna feel?
Let's just enjoy the thrill
I'll take over the wheel
And give you the touch you're missing

Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb
Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb

Beautiful as you are, I wanna light up your dark
Maybe you don't believe in me
It's hard to know what you see in me
Don't be quick to say no
My chest is your pillow
Come out of the shadows, I know that you're fragile, yeah

I don't care if we get too loud
Sexy, I want you now
Bet I could take you there
Whispering in your ear
What do you wanna feel?
Let's just enjoy the thrill
I'll take over the wheel
And give you the touch you're missing

Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb
Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb

I like the way you take me there
I like the way you touch yourself
Don't hold back, I want that
When the water come down, I'mma get in that
Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb

I'm right here, you know, when your waves explode
Escape the undertow
Know that you've been broken
Know that you've been hoping
Swimming in your ocean
A new life is floating
The stars were made to shine
Reach up and make a wish
It's a beautiful time, I hope you take a glimpse
We're the sound of lovers blowing crazy in the wind
You don't have to pretend
I don't care where you've been

Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb
Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb

I like the way you take me there
I like the way you touch yourself
Don't hold back, I want that
When the water come down, I'mma get in that
Get low, get low
Hands on your waist, let's go
Get low, get low
Girl, you got the vibe, I'm up for the climb


A dalszöveget magyarul most is mint mindig, ezen a linken tudjátok megtekinteni: kattints ide. 


5 dolog amit talán nem tudtál Zeddről és Liamről:
  1. Zedd nevének érdekes eredete van. Eredeti neve ugyanis Anton Zaslavski. A Zedd nevet középiskolás korában kapta, ugyanis a mellette ülő fiúnak is Anton volt a neve. Ahhoz pedig, hogy megkülönöztessék őket, a vezetéknevük első betűjén hívták őket. A Zedd név pedig úgy kapcsolódik ide, hogy a "Z" kiejtése németűl "zed", később pedig rakott mellé még egy "d"-t
  2. Liam hobbijai közé tartozik a főzés. Állítólag imád főzni, ez pedig még nem minden. Állítólag jól is csinálja. 
  3. Azt már korábban elmondtam, hogy Zedd profi zongorista szeretett volna lenni kicsi korábban. Később azonban úgy gondoltam, ha a zenész élet nem válna be neki, akkor tanár lenne. 
  4. Na jó, most ne nevessetek, de Liam fél a kanalaktól. Mármint, ki nem állhatja a kanalakat. Emiatt érdekes, de a fagyiját is villával eszi. (Itt most azonban nekem felmerül az a kérdésem, hogy hogyha ez igaz, akkor hogyan eszik levest?) 
  5. Zedd nagyon sok híres énekessel működött már együtt. Közéjük tartozik Ariana Grande és Break Free című dala illetve Hayley Williams Stay The Night című zenéje. 

Ez lett volna a mai bejegyzés. Nektek melyik a kedvenc dalotok Zedd-től? Én egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem tudok dönteni. Szóval nekem erre a kérdésre jelenleg nincs válaszom. 



Zenékben gazdag napot!:) 
           XOXO


(Következő bejegyzés: 2017. július 20) 


Forrás: azlyrics.com



Szeretnél látni a blogon egy általad írt bejegyzést? Légy vendégíró! A részletekért olvasd el a bejegyzést. 

You Might Also Like

0 megjegyzés

Popular Posts

Labels